Több mint hétszáz résztvevő érkezett május 21-én Gyulára, a Sérült Fiatalok IX. Vármegyei Találkozójára. A 2015-ben útjára indított, ingyenesen látogatható rendezvény egyszerre kínált fesztiválhangulatot, közösségi élményt és lehetőséget arra, hogy a sérült fiatalok láthatóbbá váljanak a szélesebb közösségben is.
A program központi helyszíne a Prohászka Zsolt Városi Tornacsarnok volt, de a városi tornacsarnok mellett a Göndöcs-kert, a Kohán Képtár és a Bowling Factory is bekapcsolódott a rendezvénybe.
Görgényi Ernő, Gyula polgármestere a megnyitón úgy fogalmazott: a találkozó „az összefogásról, az egymásra figyelésről és a közösségünk erejéről szól”. Hangsúlyozta, hogy a sérült fiatalok fontosak, értékesek és pótolhatatlan részei a közösségnek. A rendezvény megvalósításáért idén is városi cégek, intézmények, helyi vállalkozások, civil szervezetek és önkéntesek fogtak össze.
Poptyilikán Anikó, a gyulai Pánczél Imre EGYMI főigazgatója arról beszélt: a találkozó valódi közösségi élményt ad a résztvevőknek, segíti a kapcsolatok építését és felújítását, ezáltal a rehabilitációt is. Mint mondta, a program a társadalmi érzékenyítést is szolgálja, hiszen hozzájárul ahhoz, hogy jobban megértsük és átérezzük a sérült fiatalok helyzetét.
A rendezvényt a gyulai önkormányzat, a Szivárvány napközi otthon, a Hatodik Érzék a Fogyatékkal Élőkért Egyesület, a Mozgáskorlátozottak Dél-alföldi Regionális Egyesülete, a Pánczél Imre EGYMI és a Békés Megyei Család- és Ifjúságsegítő Egyesület szervezte.
Papp Zsuzsanna, a Hatodik Érzék a Fogyatékkal Élőkért Egyesület elnöke elmondta: a találkozót önkormányzati forrásból és pályázati támogatásból valósították meg. Kiemelte, hogy az országban nincs más hasonló jellegű, teljesen ingyenesen látogatható rendezvény. A fürdővárosba Békés vármegye több településéről érkeztek résztvevők, többek között Vésztőről, Mezőhegyesről és Sarkadról.
A fiatalokat egész napos programkavalkád várta: sportprogramok, sétakocsikázás, kerekesszékes és agilitybemutató, utazóplanetárium, szépségsarok, játszóház, kreatívsziget és helyi termékek vására is színesítette a napot. Az idei találkozó egyik újdonsága a Ki mit tud? volt, ahol a résztvevők megmutathatták tehetségüket. A nap során idén is elkészítették a barátságzászlót, amelyet a víztoronyról engedtek le.
A megnyitón díjat adtak át Fülöp Istvánnak a Harruckern Sportegyesület és a gyulai SM Adománybolt nevében. Az elismeréssel minden évben tehetséges sérült fiatalokat díjaznak.
A találkozó nemcsak programok sorozata volt, hanem annak üzenete is, hogy a közösség ereje, az elfogadás és az együttműködés képes ünneppé formálni egy napot sok száz sérült fiatal és segítőik számára.
Az esemnyről a helyi és megyei média is beszámolt.
A Gyulai Hírlap cikke ide kattintva, a Behir beszámolója itt, a Gyula Televízió híradása itt érhető el.
A Gyulai Hírlap képriportja ide kattintva böngészhető végig.


