A győri Staféta Sportegyesület meghívásának eleget téve december közepén Gyuláról Nyugat-Magyarországra utaztak a gyulai Harruckern Sportegyesület sportolói és kísérőik.
A Staféta egyesület tagjai 2019 nyarán jártak Gyulán, ezt a látogatást viszonozták most a gyulaiak, akik Győrben ünnepelték a Harruckern SE bowling szakosztálya megalakulásának ötödik évfordulóját.
A 24 fős gyulai delegációt barátságos bowling versenyen fogadták a győri házigazdák. 10 fő igazolt egyesületi sportoló mellett 5 fő partner játékos is részt vett a megmérettetésen. A gyulaiak ezúttal is szép eredményeket értek el: 3 arany, 3 ezüst és 4 bronzéremmel lett gazdagabb a sportegyesület.
A partnerszervezeti találkozó nem ért véget a sportverseny eredményhirdetésével: a gyulai csapat a bécsi adventi vásárra is ellátogatott, ahová a győri csoport öt tagja is elkísérte őket.
A sportolással egybekötött kiránduláson a Harruckern Sportegyesület új elnöke is részt vett. A csoporttal utazott a gyulai sportolók felkészülését is támogató Dél-alföldi Wellness Egyesület elnöke, Herczegné Szabó Marianna is.
A programon készült fotók ide kattintva nézhetők meg.
A versenyről a Gyulai Hírlap is beszámolt, az írás ide kattintva érhető el.