Herczegné Szabó Marianna, a Dél-Alföldi Wellness Egyesület elnöke kiválónak értékelte a november elején elinduló, sérült fiatalokat támogató mentorprogram startját.
November elején mintaprojekt jelleggel, jelenleg 15 sérült fiatal bevonásával indította el az egyesület azt az önálló kezdeményezésen alapuló mentorprogramot, amely a munkaerőpiacon kiszolgáltatott és nehéz helyzetben lévő fiatalok álláshoz jutási esélyeit, az önálló életvitel kialakításához szükséges tapasztalatok megszerzését igyekszik segíteni.
– Első tapasztalataink nagyon pozitívak. Jelenleg 15 fiatalt vontunk be a programunkba, a létszámot a jövőben 30 főig tudjuk majd növelni. Gyulai fiatalokon túl Békés megye más településiről is várják az érintett érdeklődők jelentkezését. A november eleji első találkozás az ismerkedés, a programismertetés, az igényfelmérés jegyében zajlott. A fiatalok beszámoltak terveikről és elképzeléseikről és több olyan témakört is felvetettek, amelyekkel kapcsolatban szívesen szereznének további ismereteket. Az elsőként felvetett témakör, a pénzügyek és pénzkezelés kérdése különösen érdekelte a csoportot, ennek is nagyon örültünk – összegezte a program jelenlegi állását Herczegné Szabó Marianna.
– Kíváncsian és izgalommal várjuk a fiatalok csoportjával való második, november 18-i találkozást is. Első benyomásaink megerősítettek bennünket abban, hogy jó úton járunk és megérte a mentorprogram kitalálásába és a részletek kidolgozásába fektetett sok-sok munkaóra – zárta gondolatait az egyesület további tagjainak nevében is a civil vezető.