Fókuszban a barátság és a szerelem

2020-ban is folytatódik a Dél-Alföldi Wellness Egyesület 2019 őszén elindított mentorprogramja, amely a sérült fiatalok társadalmi és munkaerőpiaci integrációjának támogatását tűzte ki céljául. A január 27-i gyulai mentornapon a barátság-szerelem témája került a középpontba, s a résztvevők körbejárták az önmagunk és mások megismerése és elfogadása témakört is. A foglalkozás végén pedig a játéké volt a…

Középpontban az egészségturizmus

Gyulai Felsőoktatás Napja 2020 címmel szervezett konferenciát január 29-én a Gál Ferenc Főiskola és Gyula Város Önkormányzata. A programra háromszáz vendéget hívtak meg, a megjelentek az egészségturizmus szerepéről, fejlesztéséről, aktualitásairól hallgathattak meg előadásokat – ismerteti a rendezvény célját a Gyulai Hírlap összefoglaló írása. A programon a Dél-Alföldi Wellness Egyesület is képviseltette magát. Fotó: Gyulai Hírlap…