Mentorprogram: hasznos, színes programok, készségfejlesztés
Szerteágazó tematika szerint szervezi a Dél-Alföldi Wellness Egyesület a Gyulán elindított mentorprogramot.
Szerteágazó tematika szerint szervezi a Dél-Alföldi Wellness Egyesület a Gyulán elindított mentorprogramot.
A gyulai Harruckern Sport Egyesület versenyzője kiválóan teljesített a Magyar Speciális Olimpiai Szövetség ez évi utolsó, november 9-i monori úszóversenyén.
Herczegné Szabó Marianna, a Dél-Alföldi Wellness Egyesület elnöke kiválónak értékelte a november elején elinduló, sérült fiatalokat támogató mentorprogram startját.
Gyermekes szülőknek kínálja szolgáltatását a Dél-Alföldi Wellness Egyesület. Néhány órás bevásárlás vagy ügyintézés idejére szívesen vállalják gyerekek biztonságos körülmények közötti felügyeletét. A szolgáltatás akár a Gyulára látogató vagy a városban ügyet intéző vidékiek számára is hasznos lehet.
A Gyulai ÖnkéntesPont önkéntes segítőivel közösen kézműveskednek a Dél-Alföldi Wellness Egyesület mentorprogramjába bevont Békés megyei sérült fiatalok.
A Dél-alföldi Wellness Egyesület november elején indította el sérült fiataloknak szóló új kezdeményezését. A mentorprogram célja a megváltozott munkaképességű emberek munkaerőpiaci integrációjának támogatása, a fiatalok önálló életvitelhez szükséges készségeinek fejlesztése. A programról a gyulai média is hírt adott: a Gyulai Hírlap cikke ide kattintva, a Gyula Televízió beszámolója ide kattintva érhető el.